Szeretettel köszöntjük az Európai Sathya Sai Oktatási Intézet (ESSE Institute) honlapján!

Örömmel vesszük érdeklődését a Sathya Sai Emberi Értékek Oktatási Programja (SSEHV) iránt.

Az ESSE Intézet több mint húsz éve gyakorolja és terjeszti ezt a programot, amely azon az előfeltevésen alapszik, hogy az oktatásnak magát az életet kell szolgálnia, nemcsak a megélhetést. Ez az alapelv a programot az élet minden területén érdekfeszítővé teszi, így Európából és szerte a világból egyaránt számos szakembert vonzott már magához az olyan különböző szakterületekről, mint az oktatás, közgazdaság, menedzsment, orvostudomány és a társadalomtudomány.

A Sathya Sai Oktatás olyan egyetemes emberi értékeket ápol és támogat, amelyek kultúrától és vallástól függetlenül mindenki számára közösnek mondhatóak. A legszélesebb értelemben véve ez az oktatás egy olyan átalakulási folyamatot indít el, amely saját erőfeszítéseinken nyugszik, egy egész életen át tart, és amely nemcsak a megélhetéshez szükséges képességeinket fejleszti, hanem egy egészséges személyiséget is kialakít; továbbá pedig arra is törekszik, hogy megerősítse a kapcsolatokat az egyének között, a családokon és társadalmon belül, illetve a teremtés egészének vonatkozásában. Mindent együttvéve, a Sathya Sai Emberi Értékek Oktatása egy olyan nevelési és önfejlesztő program, amely egy teljesebb és tartalmasabb életet céloz meg.

A következő oldalakon további információt találhat az intézet alapfilozófiájáról és programjáról. Amennyiben részletesebb információra lenne szüksége, kérem, keressen fel bennünket!

Kiemelt cikkek

Kapcsolat

ESSE Institute
(European Sathya Sai Education Institute)
Copenhagen, Denmark

e-mail: info@esse-institute.org